Élet a pálya szélén: Krakkói kaland, avagy a bronz is szépen csillog

0
295

Vége a szezonnak és nem mondhatom, hogy elégedetlen vagyok. A féléves értékeléskor már szóltam arról, hogy ami hiány van bennem az annyi, hogy a kupából idejekorán ki kellett szállnom. Ám, most, ha a tavaszra visszatekintek azt kell mondanom, egy izgalmas jó bajnokságon vagyunk túl. Na de lássuk csak: 6 pontos hátrányban voltam félévkor a Jagiellonia csapatához képes, ám amikor a felsőház rájátszásába jutottam, ott már csak 1 pontra voltam tőlük, és a Lechia is egy pontra volt mögöttem a harmadik helyen. A felsőház igen izgalmasnak ígérkezett és izgalmasan is alakult. Ahhoz, hogy kerek legyen a történet azt hozzá kell tennem, hogy Bartha távoztával lett egy újabb magyar vész-igazolásom Cseri Tamás személyében, és azt kell mondjam nem vallott szégyent tavasszal.

Szóval a meccsek:

Az első két meccsemet alaposan elqrtam, lévén sokkal óvatosabb taktikával kezdtem mint az indokolt lett volna, így a Lech ellen otthon egy döntetlent hoztam össze, míg a harmatos Raków ellen csúnyán kikaptam. A folytatásra pozitív mentalitással küldtem ki a csapatot, és egy támadóbb középpályával, aminek az lett az eredménye, hogy a labdát sikerült az ellenfél területén tartanom az esetek többségében. Ki már nem kaptam, és a Lechia a későbbi bajnok 3-at kapott így tőlem, lett még két győzelmem és két döntetlenem, ám az első két gyengébb meccsem a bajnoki címembe került. Viszont mivel nem volt dobogós elvárás a vezetőségtől azt kell mondjam elégedett vagyok.

A lengyel kupát a Lech Poznan nyerte a Wisla Plock ellen.

Íme a tabella:

1 ponttal csúsztam le az aranyról és a Jagiellonia csapatával pedig pontegyenlőségem lett.

A bajnokságból az Arka a Lódz és a Korona esett ki. A Wisla Krakow is sokáig esélyes volt, de végül kiharcolták a bennmaradást.

Rafa Lopes a szezon végeztével a góllövőlista 3-ik helyén végzett 13 góllal. És bár ez örömteli, az már kevésbé, hogy akár 20-25 gólt is lőhetett volna, de leginkább az ajtó-ablak helyzetek jelentettek nehézséget neki.

A csapatomban a védelem közepén Michal Helik a 23 éves lengyel utánpótlás válogatott nyújtott még kiemelkedőt, míg középpályán a veterán ugyancsak lengyel Gol volt nagyon hasznos és értékes játékos a maga 34 évével.

A szezon csapatába tőlem csak Rafa fért be, amit nem nagyon értek, lévén több játékosomnak is kiemelkedő volt a teljesítménye:

A tartalékbajnokságot az én második csapatom nyerte:

Itt pedig álljon egy összefoglaló a bajnokságról:

Mint az látható a Legia ellen arattam a legnagyobb győzelmemet ugyanakkor a Górnik rendesen meglepett egy hazai 6-1-es legázolással. Máig nem értem mi is történt ott. A 9848 átlagos nézőszám nem rossz úgy érzem , mellette a Legia a Wisla és a Lech ellen megtöltöttük a stadiont. A Lech, a Legia, a Lechia a Wisla mind-mind kaptak tőlem 3-4 gólokat, ám ez mit sem ért, ha a kisebb csapatok ellen néha becsúszott egy-egy vereség, és a Jagiellonia csapatát pedig egyszer sem tudtam megverni.

A vezetőség kellemesen meglepett azzal, hogy növelte az ifikre szánt fejlesztési költséget. Mindezt úgy, hogy kérnem sem kellett, így a jövőben remélem sikerül pár remek spílert találnom.

Az igazolási terveim: összességében megvan a csapat a jövő szezonra is. A leggenygébb láncszem az a kapus poszt, így ott erősítenem kell, már van is egy cseh kiszemeltem, remélem sikerül elhoznom. Csatárposzton kéne még erősítenem, és egy középső középpályás is jó lenne. Ivon Fiolic a horvát up játékosom sajnos megy vissza a klubjához, így az AMR posztra kell még ember, de azt már, illetve a védelmet a kölcsönből visszatérőkkel kívánom betölteni. Illetve van egy Rakoczy nevű 18 éves MC/AMC poszton bevethető játékosom, aki idén már kapott több lehetőséget is tőlem, szépen fejlődik, hátha sikerülne idővel beépítenem. Sajnos több nagyobb klub érdeklődését is felkeltette már.

A csapatból az Európa bajnokságra Rapa a Román válogatottba és Loshaj Koszovói válogatottba lett nevezve.

Később jelentkezek, ha a barátságos meccseken, és ha az igazolásokon is túl vagyok.

Köszönöm, ha elolvastad.

ui.: Apró érdekesség, hogy az NB1-ben, a Fradi lett a bajnok megelőzve a ZTE és a Vidi csapatát, az Újpest és a Kaposvár pedig kiesett.