A semmiből a csúcsra – 12. rész

0
429

Szeretném megtartani azt a jellegű interaktivitást, ami az első csapat kiválasztásakor volt. Mivel Ukrajnában nincs maradásom, és új munka után kell néznem, így ismét rajtatok múlik, hogy melyik állást fogadjam el. A linket a cikk végén megtaláljátok, és várom a szavazataitokat. 

Miután visszaértünk Harkivba, és az irodámba indultam, hogy elkezdjem összepakolni a cuccomat. Nem igazán fogtam neki, csak leültem a székembe és meredtem magam elé. Pörgöttem a fejemben a szezon eseményeit. Hol, mikor és mi ment félre? Talán már a szezon elején megpecsételődött a sorsunk. Azzal, hogy nem sikerült megfelelő játékosokat szereztem. A téli igazolások sokat lendítettek a csapaton, de ez már túl késő volt. Tény, hogy ebben az egy évben rengeteget tanultam, arról, hogy hogyan kell felépíteni egy csapatot. Mondom ezt annak ellenére, hogy kudarcot vallottam.

Egy idő után úgy ahogy voltam elszundítottam a székemben, és reggel a klub elnöke ébresztett. Kicsit kínos volt a szituáció, hogy az irodában aludtam, és így talált rám, de nem volt mit tenni. A látogatása nem volt meglepetés, azért jött, hogy közölje, hogy a mai nappal nem vagyok a klub menedzsere. Megköszönte a munkámat, értékelte az erőfeszítéseimet, de mikor aláírtam a szerződést, akkor nyilvánvalóvá tette, hogy kiesés esetén nem tarthatom meg az állást.

Összepakoltam az irodában a cuccomat, és hazamentem a harkivi lakásba. Az agyam nem tudott leállni, de ezúttal már nem a múlton pörgött, hanem a jövőn. Talán nem nekem találták ki ezt a pályát? Talán mindenkinek jobb lenne, ha nem erőltetném ezt? Ugyanakkor ez az, amit a legjobban szeretek, és a rengeteg stressz ellenére inkább csinálnám ezt, mint egy irodában üljek nyolc órát. Amúgy is, hogy nézne ki, ha az első kudarc után feladnám az egészet? Menni kell tovább, bár valószínúleg nem lesz egyszerű új csapatot találni. Frissítettem az önéletrajzom, majd megpályáztam még aznap este egy pár állást.

Teltek a napok, majd egyik nap hívást kaptam egy ismeretlen számról. A telefonszám walesi volt, de emlékeim szerint nem is pályáztam walesi csapatnál állásra. Felvettem a telefont, és a legnagyobb meglepetésemre Ryan Giggs volt a vonal túlsó végén. Felajánlotta az U-19-es válogatott irányítását. Tetszett neki, ahogy a fiatalokkal bántam Harkivban. Tény, hogy rengeteg fiatal játékost toboroztam össze a szezonra, és használtam is őket. Valami értelme ezek szerint volt, mert ez megnyitotta a lehetőséget a walesi U-19-es válogatott kispadjára. Mindenesetre haladékot kértem, hogy átgondoljam a dolgot, amibe a volt United legenda készségesen beleegyezett.

Pár nappal később újabb ajánlatot kaptam, ezúttal e-mailben. Az egyik jelentkezésem sikerrel járt, mégpedig az észak-ír Annagh United csapatánal. A klub a harmadosztályban szerepel, az előző idényt pedig az ötödik helyen zárta. A klub félprofi státuszban van, mint majdnem minden klub Észak-Írországban. Átigazolásra persze egy centet sem kapok, valamint fizetésekre is csak 1400 Eurót hetente. Azt nem közölték mit várnak a következő szezontól, de gondolom az észak-ír harmadosztály egy olyan hely ahol bármi megtörténhet. Gondolom itt sem tudom kilobbizni a vezetőségtől, hogy finanszírozzanak egy edzői képesítést, szóval továbbra is papírok nélkül kell dolgoznom. Abban szinte biztos vagyok, hogy itt rengeteg munkám lenne a háttérben. Azonban egy jó játékos sokat lendíthet a helyzetünkön, csak meg kell találnom.

Mindkét ajánlat vonzó valamilyen szempontból. Kíváncsi vagyok milyen lehet egy utánpótlás válogatott padján dolgotni, valamint egy válogatott stábnak tagja lenni, még ha nem is a saját válogatottamé. Plusz, azért az is elég vonzó, hogy maga Ryan Giggs ajánlotta a munkát, és az ő stábjának lennék a tagja.

Ugyanakkor egy klubcsapatnál nem csak egy fogaskerék vagyok, hanem nálam a karmesteri pálca. Ugyan ebbe már egyszer belebuktam, és ez azt jelenti, hogy még lejjebb kerültem a számárlétrán. Nyilván ez egy kicsit rémísztő, hogy újra megtörténhet, de annál jobban élveztem a munkát, hogy feladjam.

Két út van tehát előttem, de nem tudom melyiken induljak el. Dolgozzak egy ikon keze alá, akinek a játékát évekkel ezelőtt csodálattal néztem? Vagy ragadjam magamhoz a karmesteri pálcát, és próbáljam meg egy másik csapattal, több tapasztalattal azt, ami nem ment Harkivban.

 

Merre tovább?