A semmiből a csúcsra – 11. rész

0
294

2019. Május

Három meccs maradt hátra, és csak a rosszabb gólkülönbségünknek köszönhetően vagyunk még mindig a kiesőzónában. Egyetlen cél lebeg a szemünk előtt, minél több pontot gyűjteni ezen a három találkozón, és elcsípni azt a 12. helyet. Hat pont minden bizonnyal elég lenne, a négy már kérdéses, de kisebb csoda lenne, ha ennél többet tudnánk gyűjteni. A szezon utolsó meccsét mindenképpen nyernünk kell a Metalist ellen, remélem addigra nem szállunk ki a bent maradásért vívott harcból.

Az Avangard nagyon sokáig a dobogón volt, és céljuk, hogy visszakerüljenek oda. Nem nagy meglepetés, hogy a szezon végét keményen megnyomják, küzdeniük kell azért a dobogóért. Ennek eredménye egy nagyon sima vereség, és hogy őszinte legyek ezzel számoltam is. Szerencsére a forduló további eredményei kedvezően alakultak számunkra, így még mindig van esélyünk kiharcolni a bent maradást.

Előzetesen ettől a meccstől vártam egy pontot, és ezt hoztuk is. Foggal körömmel meg kellett érte harcolnunk, de megszereztük hazai pályán azt az egy pontocskát. Azt nem mondhatom, hogy a vendégek megérdemelték volna mindhárom pontot. Nekik ennek a meccsnek már nem volt semmi jelentősége, nekünk viszont annál több.

Az utolsó forduló előtt érdekes helyzet állt elő. Visszacsúsztunk ugyan a 14. helyre, de nagyon jó helyzetből várhattuk az utolsó fordulót. Mi, a 12. helyezett Metalist otthonába látogattunk, akik két ponttal előztek meg minket. A 13. helyezett Balkany Zorya pedig az Avangard Kramatorsk otthonába látogatott. Az az Avangard, amely eddigre ismét a dobogón találta magát, és elvert minket 3-0-ra. Nekik is kellett a győzelem, hogy megtartsák a harmadik helyüket, és esélyt kapjanak a feljutásra. A Balkany csupán a jobb gólkülönbségének köszönhetően előzött meg minket a tabellán. A képlet tehát egyszerű. Nekünk mindenképpen nyernünk kell, hogy megelőzzük a Metalist-ot, a Balkany pedig semmiképp nem nyerhet az Avangard ellen.

A saját részünket tehát hoztuk. Nagyon felpörögtek a srácok, tudták mennyit jelent ez a meccs, és nem is hagytak kétségeket. A játék minden elemében a hazaiak fölé kerekedtünk, esélyük sem volt pontot menteni. A félidőben rákérdeztem a másik meccs eredményére, amely akkor 0-0 volt. Mivel már akkor vezettünk, így 45 perc játék után mi álltunk a 12. helyen.

Ahogy teltek a percek egyre sűrűbben kérdeztem a másik meccs eredményét, de az asszisztensem csak annyit mondott: “Még mindig 0-0”. Nálunk nem volt kérdés, így az a meccs jobban izgatott, mint a sajátunk. A 90. percben még mindig 0-0 volt, de öt perc ráadás várt rájuk csak úgy mint ránk.

Ekkor már egyáltalán nem érdekelt a mi meccsünk, tudtam, hogy nem fog még kettőt rúgni a Metallist. A ráadás második percében jártunk, mikor lemondóan ennyit mondott az asszisztensem: “0-1” A hangsúlyából tudtam, hogy a Balkany szerzett vezetést, és ezzel nagyjából minden reményünk szertefoszlott. A hármas sípszó után a mieink azonnal rohantak a kispadhoz a másik meccs eredménye után érdeklődve. A maradék három percben már nem változott az eredmény, ami azt jelenti, hogy elbuktunk.

Az öltözőben síri csönd honolt, mindenki igyekezett minél gyorsabban átöltözni, és menni a csapatbuszra. Okunk persze nem volt szégyenkezni, csak mindenki szeretett volna minél hamarabb hazajutni. A hazaúton elköszöntem a srácoktól, mert tudtam, hogy ez volt az utolsó meccsem velük…